Újabb sikeres hétvége az utánpótlásnál, Torda Bence 6 gólt lőtt

Ugyan teljes csapatlétszámmal nem vettek részt a mögöttünk hagyott bajnoki fordulóban a Csepel FC utánpótlás csapatai, ám akik pályára léptek azok kifogástalanul teljesítettek az Érd és a Kőbánya együttesei ellen.

U-17 III. osztály Közép- Nyugat

Csepel FC SE – Érdi VSE 3–1 (1–1)

Április 14. péntek, 10 óra Csepel SC Sporttelep

Vezette: Gyana Gergely (Káprály Mihály, Huszti András)

G.: Varga Botond (2) ’60, ’75, Kaszab Ferenc ’36, ill. Lacza B. ’9

Csepel FC: Végh Krisztián – Kovács Dominik, Kaszab Ferenc, Szabó Richárd, Banitz Róbert, Kutika Dániel, Baráth Bence (Bíró Ákos), Náni Gyula (Ujfalusi Zsolt), Varga Botond, Vas Gergely (Kőhegyi Zsombor), Hinics Milán

Kispad: Döbröczöni Csaba, Tüske Zoltán, Gladkov Zoltán

Edző: Borda Viktor, Pop Richárd

Jók: Varga Botond,  Végh Krisztián

Borda Viktor: -Kifejezetten rossz felfogásban, gyengén kezdtük az első félidőt, ellenfelünk teljesen megérdemelten szerezte meg a vezetést, amit kis szerencsével akár növelhetett is volna, mert védekezésben igencsak dekoncentráltak voltunk. Ezt tetézte , hogy helyzeteinket is sorra elpuskáztuk, de a félidő lefújása előtt azért egyet végül sikerült gólra váltani. A szünetben aztán egy kicsit átszerveztem a csapatot és átbeszéltük a srácokkal a problémát, ami végül a második félidőre meg is hozta hatását. Játékosaim mentálisan és fizikálisan is felőrölték ellenfelüket, ami gólokban is megmutatkozott.

U-19 III. osztály Közép- Nyugat

Csepel FC SE – Érdi VSE 9–0 (3–0)

Április 14. péntek, 12 óra Csepel SC Sporttelep

Vezette: Káprály Mihály (Gyana Gergely, Huszti András)

G.: Torda Bence (6) ’34, ’68, ’69, ’73, ’78, ’80, Bodnár Dániel ’19, Busai Tamás ’29, Garai Ádám ’82

 Csepel FC: Szabó Béla – Vitárius Gergő, Bodnár Dániel, Győri Barnabás, Nádas Krisztián, Busai Tamás (Tkalcec Péter), Garami Dániel, Garai Ádám, Árkocsevics Milán, Nagy János (Jakab Máté), Torda Bence

Kispad:

Edző: Borda Viktor, Pop Richárd

Jók: Torda Bence

Borda Viktor: – Ezen a meccsen az volt az egyetlen kérdés, hogy végül hány rúgott góllal zárjuk a találkozót. Hála Istennek, akadt olyan játékosom, akinek az egója nagyban hozzásegítette a csapatot a nagyarányú győzelemhez.

BLSZ Ifjúsági U-19

Csepel FC SE – Kőbányáért 2–1 (2–0)

Április 12. szerda, 17 óra Csepel SC Sporttelep

Vezette: Kiss II. Gábor

G.: Nádas Krisztián ’38, Bodnár Dániel ’43, ill. Szalay S. ’65

Csepel FC: Szabó Béla – Bíró Ákos, Jakab Máté, Bódy Máté (Ujfalusi Zsolt), Nádas Krisztián (Tüske Zoltán), Bodnár Dániel (Náni Gyula), Döbröczöni Csaba, Garami Dániel (Gladkov Zoltán), Garai Ádám (Kőhegyi Zsombor), Árkocsevics Milán, Nagy János

Kispad:

Edző: Pop Richárd

Jók: –

Pop Richárd: – Már az első félidő folyamán elsdönthettük volna a magunk javára  a mérkőzést, de gondolván az országos bajnokságban szereplő együtteseink pénteki találkozóira,  lehoztam a ’98-as korosztályú labdarúgóinkat a pályáról. A második játékrészben ellenfelünk fel is tudott jönni, de némi szerencsének is köszönhetően előnyünket meg tudtuk tartani a meccs végéig. Továbbra is szoknia kell fiataljainknak az idősebb korosztályban való szereplést.