UP: Nagypénteken pályán az U17 és az U19

A tavaszi iskolai szünet miatt kicsit megkavarodott bajnoki fordulóban ezen a hétvégén csak a III. osztály Közép- Nyugati csoportjában szereplő nagyobb korosztályaink lépnek pályára Csepelen, méghozzá április 14-én az Érdi VSE ellen.

A hétközben BLSZ-es U19-es együttesünk 2:1-es sikerrel hangolt a hétvégére, így jó lenne ennek szellemében folytatni Nagypénteken is. Az Érd az U19-eseknél még pont nélkül áll, ősszel Érden 6:0 arányban tudtuk őket két vállra fektetni, aminél sokkal lejjebb a soron következő fordulóban sem szabad adnia a dobogós helyekért harcban lévő csapatunknak.

Az U17-eseknél az őszi etapban 4:2-re sikerült győznünk Kaszab mesternégyesével, azóta az Érd felkapaszkodott a 7. helyre, idegenben 3-2-3-as mutatóval rendelkezik. Sikert a Martonvásár, a Dunaharaszti és a Maroshegy otthonában értek el, döntetlent a Szigetszentmiklós és a Diósd vendégeiként játszottak, Százhalombattán és Dunaújvárosban pedig fejet kellett hajtaniuk. A mieink idehaza 5-2-2-es mérleggel állnak, csak a Budai FC- Tabán és a Diósd győzött le bennünket Csepelen, a Dunaújvárossal és a Marosheggyel remiztünk, a többi meccsünket sikerrel vettük, mint ahogy remélhetőleg a hétvégit is fogjuk!