UP: ezúttal a kudarcok felé billent a mérleg

A Csepel FC utánpótlása összességében nem a legsikeresebb bajnoki fordulóján esett túl az elmúlt hétvégén. A kék-piros mezben viaskodóknak csak Csepelen sikerült pontokat szerezniük, és sajnos egy komolyabb sérülés is beárnyékolta a játéknapot az U14-es együttesünknél.

U-15 II. osztály Közép- B

FC Esztergom – Csepel FC SE 2–1 (0–0)

Április 2. vasárnap, 12:00, Esztergom

Vezette: Dávid Rita (Révész Csilla, Csongrádi Csaba)

G.: Ludvig T. (’51, ’64), ill. Hegyes M. (’59)

Csepel FC: Kovács Richárd – Szűcs Kristóf, Czékmány Ádám, Kerner Tamás (Varga István), Máté Gergő, Szikszai Attila (Kaposvári Máté), Strum Gergő, Lipl Noel, Lencsés Attila (Bús János), Hegyes Márton, Horváth Ákos

Kispad: Tóth Zoltán

Jók: Hegyes Márton

Németh Gábor: – Döntő szituációkban hibáztunk elől és hátul is, így az amúgy is nyögve- nyelős mérkőzésen nem születhetett más végeredmény. Ellenfelünk a találkozó nagy részében jobban akarta a sikert. Kevés volt az egyéni jó teljesítmény csapatomban, márpedig e nélkül nehéz jó erőkből álló csapat ellen nyerni. A mérkőzés összképéhez tartozik, hogy bízunk benne, hozzánk hasonlóan a játékvezető sporttársnak is lesz jobb 80 perce…

 U-14 II. osztály Közép- B

FC Esztergom – Csepel FC SE 5–1 (3–1)

Április 2. vasárnap, 10:00, Esztergom

Vezette: Révész Csilla (Dávid Rita, Csongrádi Csaba)

G.: Paltheanu (3), Nagy H., Máté E., ill. Varga Krisztofer

Csepel FC: Raduly András (Gregus Gergő) – Varga Krisztofer, Nádi Roland, Oszlánczi Áron, Tanács Patrik (Bacskay Roland), Király Bence (Árendás Csaba), Varga Zoltán, Pásztor Péter, Fazekas Ádám, Kardos Ádám, Kiss Marcell, Tornyos Benedek

Kispad:

Jók:

Elekes Zsolt: – Rendhagyó módon ezúttal nem a mérkőzésről szeretnék szólni, ahol Tanács Patrik súlyos kézsérülést szenvedett, s akinek ez úton is mielőbbi felépülést kívánunk! Hétfőn egyik játékosunk édesapja különböző okokra hivatkozva a bajnokság kellős közepén jelentette be, hogy elhagyják klubunkat… Mint azt többen talán tudják: a sportnak léteznek íratlan szabályai, mint például az, hogy nem illik a bajnokság közben -cserbenhagyva a csapattársakat és a csapatot- csak úgy otthagyni a klubot. A szülők minden bizonnyal tisztában voltak ezzel, amikor meghozták döntésüket. Sajnálom a cserbenhagyott gyerekeket és távozó játékosunkat is, aki nem a saját döntése áldozata lett. Megjegyzem rövid időn belül ez az ötödik (!!) klubja a srácnak, akivel a szülők ugyanezt a tortúrát tavaly egy másik klubnál ugyanígy a bajnokság közben járatták végig. Tették mindezt azzal az indokkal, hogy csak a legjobbat akarják és jobban tudják, mi kell a gyereknek klubszinten, mint saját edzőik… Nagyon sajnálom a srácot, hogy ezeket a – fejlődését cseppet sem szolgáló- szituációkat, ilyen fiatalon már át kell élnie. A szülők bizonyára el tudnak számolni lelkiismeretükkel…

BLSZ Ifjúsági U-19

Csepel FC SE– Újpesti Haladás 1–0 (1–0)

Április 4. kedd, 17:00 Csepel Stadion, edzőpálya

Vezette: Kiss II. Gábor

G.: Árkocsevics Milán ’10

Csepel FC: Szabó Béla – Vitárius Gergő (Tüske Zoltán), Bíró Ákos, Bódy Máté (Jakab Máté), Nádas Krisztián, Kaszab Ferenc, Döbröczöni Csaba (Gladkov Zoltán), Ujfalusi Zsolt (Kutika Dániel), Szabó Viktor, Árkocsevics Milán, Nagy János(Varga Botond)

Kispad: –

Jók: Árkocsevics Milán, Szabó Viktor, Döbröczöni Csaba

Edző: Pop Richárd

Pop Richárd: – Örülök, hogy végre kapott gól nélkül hoztunk le meccset, ezt nagyon fontosnak tartom. Megfiatalított csapatom egy jól eltalált lövéssel döntötte el a találkozót, ahol az első perctől az utolsóig kézben tartottuk a játékot. Helyzeteinket hatékonyabban értékesítve akár nagyobb különbségű sikert is arathattunk volna, igaz a végén – egy hatalmas könnyelműségünket kihasználva- ellenfelünk egyenlítést érő ziccerben hibázott…Gratulálok a csapatnak!

 U-17 III. osztály Közép- Nyugat

Csepel FC SE– Zeusport Holler UFC 4–1 (2–1)

Április 2. vasárnap, 10:00 Csepel Stadion, edzőpálya

Vezette: Tihanyi Norbert (Bartkó Dániel, Práth Dávid)

G.: Varga Botond ’15, Kaszab Ferenc ’42, Baráth Bence ’59, Hinics Milán ’82, ill. Kovács K. ’19

Csepel FC: Végh Krisztián (Gladkov Zoltán) – Kovács Dominik, Kaszab Ferenc, Szabó Richárd, Banitz Róbert, Kutika Dániel, Baráth Bence (Ujfalusi Zsolt), Náni Gyula (Bíró Ákos), Varga Botond (Tüske Zoltán), Vas Gergely (Döbröczöni Csaba), Hinics Milán

Kispad:

Edző: Borda Viktor, Pop Richárd

Jók:

Borda Viktor: –

U-19 III. osztály Közép- Nyugat

Csepel FC SE– Zeusport Holler UFC 2–3 (1–0)

Április 2. vasárnap, 12:00 Csepel Stadion, edzőpálya

Vezette: Práth Dávid (Bartkó Dániel, Tihanyi Norbert)

G.: Tkalcec Péter ‘7, Garai Ádám ’68, ill. Balonyi A. ’58, Linger F. ’64, Kiss P. ’78

Csepel FC: Szabó Béla – Vitárius Gergő, Bodnár Dániel, Győri Barnabás, Nádas Krisztián (Árkocsevics Milán), Tkalcec Péter, Garami Dániel, Garai Ádám, Horváth Gyula, Torda Bence, Rakitovszky Viktor

Kispad: Nagy János, Szabó Viktor

Edző: Borda Viktor, Pop Richárd

Jók:

Borda Viktor: –