Nem kezdődött túl fényesen a bajnokság tavaszi szakasza klubunk felnőtt csapata számára, két bivalyerős ellenfél, a Csorna és a Kaposvár is elvitte a pontokat a Csepel Stadionból. Szombaton ahhoz az Andráshidához utazunk, akik tavasszal ugyancsak két vereséggel indítottak…
A két együttes őszi összecsapásán Csepelen 0:0-s félidőt követően Tóth Csaba és Busai Tamás góljaival 2:0-ra sikerült két vállra fektetnünk a Zala megyeieket, akik nem játszottak alárendelt szerepet a találkozón. Hétvégi vendégeink eddigi mérlege 8–3–9, ebből hazai környezetben 7–0–3-as mutatót produkáltak, tőlük csak a Kaposvár (1:2), az Érd (1:2), és az ETO FC Győr (0:2) tudott sikerrel távozni, a Gyirmótot 3:1-re, a Sárvárt 1:0-ra, a Csornát 3:0-ra (!!), a Hévízt 1:0-ra, a III. Kerületet 2:0-ra, a Komáromot 3:1-re, a Diósdot pedig 1:0-ra sikerült legyőzniük. A tavaszt az ETO ellen kezdték odahaza és 0:1-es félidőt követően 0:2-re maradtak alul úgy, hogy a győriek a 21. perctől emberhátrányban játszottak, igaz a 83. percben ez kiegyenlítődött egy hazai pirosat követően. Az előző fordulóban Sárváron vendégeskedtek, ahol a 22. percet követően már 2:0-s hátrányba kerültek, amin csak a 70. percben sikerült egy kicsit szépíteniük, de az egyenlítésre már nem futotta erejükből. A mieink a hátuk mögött lévő két vereséggel is becsülettel készültek a szombati megmérettetésre, ugyanis legfőbb céljuk, hogy legalább egy pontot elhozzanak a földrajzilag Zalaegerszeghez tartozó városrészből. A találkozó március 4-én 14:30-kor kezdődik Zalaegerszegen az Andráshida LSC Sporttelepén, a meccset Derdák Marcell vezeti majd, segítői Szabó Péter és Nagy Viktor lesznek.
Gabala Krisztián szakmai vezető: – A következő hetek eredményessége fogja eldönteni, hogy csapatunk a középmezőnyhöz vagy a kieső zónához csatlakozhat. Tudatában vagyunk a meccs jelentőségének, azt gondolom, hogy ha egy ponttal távozunk Andráshidáról, akkor az egy fontos lépés a jövőt illetően. Továbbra is töretlen a bizalom a csapatom iránt, bízom benne, hogy a hétvégén eredményesen térünk vissza Csepelre.