Gyász: Lazsányi Lászlótól búcsúzunk

Ismét egy fájó (ráadásul érthetetlen) veszteség. Bűncselekmény áldozata lett és elhunyt Lazsányi László a Csepel SC korábbi kiváló labdarúgója.

Egy nappal 67. születésnapja előtt lett gyilkosság áldozata Lazsányi László a a BVSC, a SZEOL, a Székesfehérvári MÁV Előre és a Csepel SC egykori futballistája. A Lazsa becenévre is hallgató egykori ifi válogatott labdarúgó kék- piros színekben 152 mérkőzésen szerepelt és 22 gólt szerzett. A Csepel stadionban utoljára a 2019- ben rendezett Futball Éjszakája elnevezésű programon járt nálunk, ahol korábbi csepeli sporttársaival együtt vett részt a rendezvényen. Telefonon értük utol egykori játékostársait Gálhidi Györgyöt és Kincses Bélát, akik megdöbbenve és szomorúan beszéltek korábbi csapattársuk tragédiájáról.

Kincses Béla: – Nem találok szavakat…. Ma, hajnali 2- kor olvastam a hírt, hogy Lazsa gyilkosság áldozata lett. Abból a klasszikus csapatból immáron öten nincsenek köztünk, Godán, Tulipán, Kelemen, Dékány és most Lazsányi is elment, ez felfoghatatlan. Az MTK öregfiúk csapatában még játszott, ahová hívott engem is, de sajnos nem tudtam csatlakozni hozzájuk időhiány miatt, de legutóbb, 2018-ban itt Csepelen a Futball Éjszakája program keretében még játszottunk együtt Lacival, akinek elvesztése nagyon megvisel…

Gálhidi György:Borzasztó hír! Nemrég hívott Elekes Józsi az akkori csapatból és ő mondta, hogy mi történt. Egyszerűen hihetetlen! Nagyon jóban voltunk, amikor a Csepellel vidékre vagy külföldre mentünk, általában ő volt a szobatársam, így sok közös emlékünk van. Tudtam, hogy van egy lakása a római parton, ahol többször is jártam, jártunk közös programokra és most ott kellett bevégeznie az életét ilyen tragikus módon. Nehezen találok szavakat, vérbeli sportember volt, még most is aktívan játszott az öregfiúk korosztályban, ahol közös csapatban szerepeltünk. Döbbenetes ez a tragédia, még bőven volt neki hátra az életből! 

A Csepel FC osztozik a család és a barátok fájdalmában, Nyugodj Békében Lazsa!