A Csepel FC utánpótlás csapatai a hét végén megkezdik bajnoki szereplésüket. Nem csak a játékos keretekben, a szakmai stábban is történtek változások: a kisebbek után a nagyobbakhoz is csatlakozott egy Kincses, mégpedig Ádám édesapja Béla, klubunk egykori NBI -es labdarúgója.Már a nyári alapozó időszak alkalmával volt szerencsénk találkozni a Csepel Stadion egyik hűvösebb lelátóján, ahová tengernyi emlék köti az 57 esztendős egykori labdarúgót, így örömmel állt kötélnek, amikor többek között a Csepel SC-ben töltött időszakról és klubunknál betöltött pozíciójáról kérdeztem.
A kezdetek:
– Alsónémedin kezdtem el futballozni, amikor is Lázár Lajos bácsinak a Csepel akkori (szép emlékű) elnökének egyik játékosmegfigyelője Gál Laci bácsi “kiszúrt” engem, többször is megnézte a játékomat, s ezután döntöttek úgy 1974- ben, hogy a kék-piros klubhoz kerülhetek. Jöttek az ifjúsági évek, azaz a szamárlétra “végig mászása” egészen a felnőtt csapatig… Ott borzasztó nehéz dolgom volt, hiszen középső védőként négy jobb bekkel is meg kellett küzdenem a keretbe kerülésért: olyan nagy nevek voltak itt, mint az általam nagyra becsült Godán Lajos és még sokan mások… Ráadásul éppen abban az évben pottyant ki a Csepel az élvonalból, így nem kisebb feladat, mint a visszakerülés volt a célkitűzés, amelyben a csapatkeresés időszaka is zajlott, de szerencsére minden a lehető legjobban alakult! Azonnal vissza is kerültünk, s onnantól fogva stabil csapattagnak számítottam. Első edzőm a felnőtt csapatban a legendás Keszthelyi Misi bácsi volt, majd Puskás Lajos következett, aztán pedig Gelei Józsi bácsi, akik mind-mind letettek valamit az asztalra a Csepelnél. Ez meglehetősen szép időszak volt az életemben, hiszen belecsöppentem a felnőtt bajnokság világába, ami azért picit más megvilágításba helyezte a futballról addig alkotott képemet. Akkoriban jó kis egyesületek voltak az NBI-ben és ellenünk senki nem mehetett biztosra, bizony mindenki tudta: a Csepel ellen vért és verejtéket izzadva kell megküzdeni a pontért vagy pontokért! Volt olyan évünk amikor 30 meccsen csupán 16 gólt kaptunk, ez sok mindent elmond a védelmünkről…
– Hajdanán több ezer ember előtt játszottatok, manapság jó, ha ezren összejönnek egy-egy meccsre…
– Körbe tekintve a lelátón, bizony néhány helyen felverte a gyom, aminek anno nem maradt ideje kinőni sem, hiszen majd mindig zsúfolásig telt a nézőtér, s még az NBII- ben sem voltak kevesebben hatezernél. Ahol később játszottam , a BVSC-nél, Finnországban vagy éppen a Stadler FC-ben, általában sok embert volt kíváncsi ránk, de a legtöbb néző, aki előtt játszottam az itt Csepelen volt.
-Hogy hozott ismét az utad a Béke téri stadionba?
-Nagyon jól esett, amikor Märtz Jánoson és Takács Krisztiánon keresztül megkeresett a vezetőség azzal, hogy tudnék-e szerepet vállalni a Csepel FC utánpótlásában. Ádám fiam immár két éve itt dolgozik a klubnál, így volt rálátásom arra milyen munka folyik az egyesület utánpótlásában és magam is láttam néhány mérkőzését a fiataloknak. Aki ennyi időt eltöltött egy klubnál, mint én, annak zsigereiben ilyenkor megmozdulnak a múlt történései, a jelen állapotok és a leendő jövőkép is a Csepellel kapcsolatban. Az utánpótlás országszerte komoly figyelmet kap, itt a kerületben meglátásom szerint nagy a kereslet rá és igény van a minőségi labdarúgás oktatására. Bízom benne, hogy a magam részéről hozzá tudok tenni annyit a stáb munkájához, amivel egy kicsit még előrébb léphetünk. Félretéve minden a futballal kapcsolatos negatív megnyilvánulást -mert manapság abból is akad bőven- kifejezetten a Csepel FC-re koncentrálok, azon belül is arra a társaságra, akiket Borda Viktor kollégámmal együtt igyekszünk a lehető legjobban felkészíteni a bajnoki meccsekre, remélhetőleg minél eredményesebben.
Lejegyezte: Légrádi Gábor